2015. április 7., kedd

Kékes-Szabó Andrea: Agyamra megyek!

 Anno 10. rész

...avagy Hogyan szerezzünk vissza egy pasit 10 nap alatt?





„Az első sms-t teljesen lazára vettem. A másodikban megkérdeztem, mikor szándékozik válaszolni az elsőre. A harmadikban azt tudakoltam, mi az a halaszthatatlan teendő, ami meggátolja az írásban. A negyedikben közöltem, hogy részemről ennyi, befejeztem, és azt csinál, amit akar. Az ötödikben elküldtem valahova az Egyenlítő környékére. És mindezt egy röpke óra leforgása alatt.”
Az írónő fiatalosan, amolyan "szexésnewyorkos" derűvel ír arról, hogyan is akarja Nóra, egy fiatal lány visszaszerezni a nagy Ő-nek hitt férfit, aki otthagyta a nagy esemény előtt. Közben rájön, máshogyan kell hozzáállni az ügyhöz, máshogyan kell élni, változtatni kell saját magán, s egyszerűen csak ÉLNI kell! Barátnői, Dina és Melinda, valamint édesapja pszichológus barátnője, Irén is a segítségére vannak, hogy elérje célját, végül pedig másik férfihoz sodorják az események. Üdítő történet arról, hogy néha sodródnunk kell az árral, és nem minden áron kell visszaszerezni azt, akit elvesztettünk, hanem egyszerűen elengedni őt. Hogy visszataláljon? Olvasd el, s megtudod! Aki szereti a négy New York-i csaj, Bridget Jones történetét, vagy egyszerűen egy könnyed, mégis tanulságos könyvre vágyik, az garantáltan nem tudja majd letenni! 


Orángután alapítványnál is önkénteskedne

Anno 8. rész (2012-05-29)

Tanárnőmmel, Szöllősy Edinával beszélgettem Malajziában eltöltött közel egy évéről.
Szöllősy Edina, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Angol Szakcsoportjának adjunktusa, tavaly egyedüli magyarként vett részt a malajziai Oktatási Minisztérium nemzetközi programjában, mely az angol nyelv tanításának hatékonyságát kívánta megcélozni. 2011 februárjától 9 hónapon keresztül angoltanárokat tanított, hogyan oktassák a nyelvet játékosan, életszerűbben, hatékonyabban a megszokott, hagyományos módszerekkel szemben.
A program végén ő lett a négy közül az egyik, aki a 120 résztvevő trénerből megkapta a „Legjobb mentor” kitüntetést.

Gősi Gabriella: Miért döntött úgy, hogy megpályázza ezt a lehetőséget?

Szöllősy Edina: Nagyon régóta szerettem volna magam tanárként kipróbálni külföldön. Persze az évek során volt lehetőségem az Erasmus tanári mobilitás program keretein belül egy kis bepillantást kapnom más országok (pl. Lengyelország, Norvégia, Ausztria) oktatási rendszerébe és iskolai hétköznapjaiba, és korábban a Szeged – Toledo testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően többször jártam Toledoban (Ohio állam, USA) tanulmányúton, de ezek pár hetes programok voltak csupán. 2007-ben Mexikóban elvégeztem egy intenzív TEFL tanfolyamot, melynek végén kaptam egy oklevelet, mellyel bárhol a világban lehet angol nyelvet tanítani. Ott, és későbbi magánjellegű utazásaim során realizáltam, hogy rengeteg lehetőség van a világban, sok olyan barátra tettem szert, akik – akár családostul – úgy döntöttek, hogy elmennek olyan helyre angolt tanítani, ahova szeretnének eljutni, vagy ahol jobb kereseti lehetőségek várják őket. Kihívás, munka, kalandvágy együtt motiváltak.


G.G.: Malajziában milyen az angol nyelv oktatásának helyzete?
Milyen nehézségekkel és pozitívumokkal szembesült?

Sz.E.: Malajziában három nagy népcsoport él: a malájok, a kínaiak és az indiaiak. Ők történelmükben, kultúrájukban, vallásukban eléggé eltérőek, így a nyelvtudás és nyelvtanulás, -tanítás is más, mind a diákok, mind a tanárok attitűdjében. A mentorok feladata az volt, hogy a nekik kijelölt öt iskolában (3 állami maláj, 1 kínai és 1 tamil) dolgozó angol tanárok nyelvi és módszertani tudását, kompetenciáit személyre szabottan fejlesszék, egyéni és csoportos tréningeken, és délelőttönként a gyerekekkel együtt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy tartottam több mint, 100 ún. bemutatóórát, amikor az általam mentorált tanár megfigyelt, aztán óramegbeszélés, később közösen tanítottunk hónapokon keresztül és végül elengedtem a tanár kezét, aki az első év végére sokkal magabiztosabb lett mind nyelvileg, mind módszertanilag. A kihívást az jelentette, hogy a 25 tanár gyakorlatilag 25 különféle nyelvtudással, végzettségi háttérrel és kultúrával bírt, más elképzelésekkel és igényekkel, és ezekre kellet nekem szakmailag és emberileg hitelesen reagálnom és útmutatást adnom, bizalmat kialakítanom. Voltak könnyebb és nehezebb esetek, de bátran állíthatom, hogy az év során rengeteg kis csodát éltünk meg együtt a tanárokkal és a gyerekekkel, míg végül decemberben barátokként váltunk el.


G.G.: Tanárként milyen tapasztalatokkal gazdagodott?

Sz.E.: Úgy érzem, hogy az egy év alatt sokkal nyugodtabb és magabiztosabb tanár lettem . A mentori munkám során az oktatókkal való óramegbeszélés 80%-ban improvizatív volt, azaz azonnal kellett reagálnom, alternatívákat mutatni, rávezetni s konstruktív kritikát adni. A 22 év tanítási tapasztalat, ami majdnem kizárólag a főiskola falain belül történt, elég szakmai hátteret adott nekem ehhez a mentori munkához. Próbáltam tanulni minden általam mentorálttól, egyenrangú kollégaként tekintettem és bátorítottam őket arra, hogy mondják el véleményüket, ötleteiket, próbáljunk ki alternatívákat, elemezzünk, értékeljünk. Ázsiában a hallgatók inkább „megmondó” emberként tekintenek a tanárra, elfogadják s megtanulják, amit mondanak nekik. Én a dialógusban hiszek, nem az egyirányú kommunikációban.
A másik nagy tapasztalat az volt, hogy rájöttem, rengeteget számít az ember hétköznapjaiban, a munkához való hozzáállásában és teljesítményében a munkahelyi légkör és a kollégák támogatása, elismerése és szeretete. Persze, nem kedvelhet mindenki mindenkit, de nem a rosszkedv és panaszkodás, demotiváció és irigység voltak a meghatározó érzések, hanem az optimizmus és a segítés. Ehhez el kell menni, hogy az ember össze tudjon hasonlítani dolgokat. Sokszor azt gondoljuk, hogy minden úgy jó, ahogy van, amíg nem csöppenünk bele egy másba, akár jobba vagy rosszabba, hogy tudjunk viszonyítani és javítani a saját helyzetünkön.


G.G.: Milyenek a maláj emberek? Milyen különlegességek találhatók a kultúrájukban?

Sz.E.: Malajzia nagyon sok szempontból különleges ország, köszönhetik ezt a földrajzuknak, gazdag kulturális örökségüknek; multikulti a köbön, kajamenyország, megabiodiverzitás. Az időjárás néha brutális tud lenni, de hát ez Ázsia, trópus, pára van rendesen és esős évszak is. A távolságok kicsik: viszonylag közel van egymáshoz Singapore, Borneo, Indonézia, Taiföld, Hong Kong, Vietnám.
A maláj emberek nagyon segítőkészek és érdeklődőek, sokat kérdeztek Magyarországról, Európáról. Páran Budapest és Puskás nevét emlegették. Kevés tanárral találkoztam, aki járt volna a világ e részén, viszont sok kínai üzletemberrel, akik rendszeresen utaznak Nagy-Britanniába, Németországba, Ausztriába és néha keletebbre is. Nem lehet általánosítani, ha a maláj emberekről kell jellemzést adni, mivel a kínaiak, indiaiak és a muszlim malájok eléggé különbözőek, de mosolygós, optimista, vendégszerető emberek mind.


G.G.: Mi volt a legnegatívabb és legpozitívabb élménye magánemberként a kinntartózkodás során?

Sz.E.: Az elején nehezen viseltem, amikor megbámultak, de ha rájuk mosolyogtam, akkor legtöbbször visszamosolyogtak és elkezdtünk beszélgetni. A legpozitívabb élmény, hogy szinte mindenki tud angolul, persze mondhatjuk, hogy volt brit gyarmatként könnyű. Nagyon pozitív volt az is, hogy a fizetés és az élet egészséges arányban van, lévén gazdag országról van szó. Nem tetszett azonban az, hogy bizonyos népcsoportok nem igazán törődnek a természeti értékeikkel, a lakóhelyük tisztaságával, az erdőégetéssel. Rengeteg műanyagot használnak és dobnak el, bár sok környezettudatos kezdeményezést is láttam, azonban ezek egyelőre még csak a kínai lakosságnak fontosak.


G.G.: Mit mondana azoknak a tanároknak, akiknek szeretnének részt venni hasonló programokban, de nem mernek nekivágni? Mire érdemes felkészülni?

Sz.E.: Ez attól függ, hogy hová és milyen hosszú időre megy az ember. Aki nagyon finnyás ételekre és szagokra, és megszokta a légkondit, annak Ázsia tartogathat meglepetéseket, de nem igazán találkoztam még olyan emberrel, aki már járt arrafelé, és ne akart volna újra visszatérni. A szakmai részére pedig azt mondanám, hogy hiába tudjuk eléggé pontosan, hogy mi is lesz a dolgunk, miről is szól a munka, teljesen nem lehet rá felkészülni, lesznek kihívások, váratlan helyzetek, nehéz feladatok, amikkel meg kell birkózni. De minél többször kell kilépünk a komfortzónánkból ahhoz, hogy új ismereteket és tapasztalatokat szerezzünk, melyek által fejlődünk, annál jobb emberek és tanárok leszünk.


G.G.: A hallgatók oldaláról; mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik titkon szeretnének hasonló messzi, egzotikus tájakra eljutni, s ott tanulni vagy dolgozni, de egyedül nem mernek megpályázni egy projektet, vagy arra panaszkodnak, nincs elég lehetőség vagy anyagi tőkéjük eljutni álmaik helyére?

Sz.E.: Mindenképpen csak biztatni tudnám a hallgatókat arra, hogy ragadjanak meg bármilyen lehetőséget, akár cserediákként, gyakornokként vagy önkéntes segítőként, gyerektáborban konyhai alkalmazottként vagy felügyelőként. Majdnem mindegy, hogy Lengyelországba, Ázsiába vagy Dániába jut el a jelentkező, a nemzetközi programok nyelve angol, tehát attól nem kell félni, hogy nem angol nyelvű országban nem lehet fejleszteni az angol nyelvi kommunikációt. Nagyon is! Igazi szituációkban, igazi emberekkel és problémákkal. És az angolon kívül még a helyi nyelvből is ragadni fog valamennyi. Számos szervezet kínál különféle lehetőségeket hallgatók vagy végzett fiatalok számára és a kiválasztás illetve kiutazás előtt alapos orientációra kerül sor, ahol meggyőződnek arról, hogy a jelentkező alkalmas-e arra a programra és tudja-e, hogy mire vállalkozik, mire számíthat. A mai globalizált munkaerőpiacon sokkal fontosabb a megbízható nyelvtudás és tapasztalat, a kulturális kompetencia, ki hogyan tud csapatban működni, feladatokat leosztani, kreatívan problémákat megoldani, képességeit a legjobban kihasználni és kamatoztatni egy projekt során. Ez egy hosszú távú befektetés.


G.G.: Tanárként vagy magánemberként mi az a távoli úti cél, ahova mindenképpen szeretne eljutni a jövőben? Vagy esetleg tervezi-e, hogy visszatér a malájok közé?

Sz.E.: Mindenképpen szeretnék még tanárként vagy trénerként külföldön dolgozni, más oktatási rendszereket, módszereket, kultúrákat megismerni, új barátokra szert tenni. Nagyon jó dolog az, hogy ebben a szakmában gyakorlatilag nincsen felső korhatár, Malajziában voltak 65-70 éves kollégáim. Amíg valaki egészséges, energikus és képes motiválni, addig mindegy, hogy milyen korosztályhoz tartozik. Dél-Kelet Ázsia a szívem csücske, nagyon sok mentori munkát kínálnak Thaiföldön, Vietnámban, Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában is. Malajziába is szívesen visszamennék, titkos vágyam Borneóban önkéntesként dolgozni orángután alapítványnál.
Képek Szöllősy Edina engedélyével

"Nem tartom magam POLGÁRinak"

Anno 7. rész (2012-03-22)


A pici lány, Polgár Odett egyedi s erőteljes hangjával betöltötte a JATE Klubot.
A zalaegerszegi származású lánnyal, aki annak idején a Megasztár 3. szériájában tűnt fel, a színpadra lépés előtt beszélgettem.

 Fotó: Pölhe Nikolett

- Jártál már korábban Szegeden?
- Igen, már kétszer is koncerteztem a JATE-ban. 2010-ben az MTV Brand New jóvoltából , 2011-ben pedig a Unique zenekarral. Magánemberként kicsi koromban a családommal jártunk Szegeden és Ópusztaszeren egy forró nyári időszakban, s emlékezetes, hogy a Boncz Géza is abban a szállodában tartózkodott, ahol mi is megszálltunk. Mellesleg az egyik nagyon jó barátom is szegedi származású.

- A 2011-ben megjelent Hanyatt, homlok, egyenes c. legújabb lemezed egyre közkedveltebb. Szerinted minek köszönhető az album sikere?
- Az új lemez zeneileg teljesen különbözik az eddigiektől, ami Takács Zoltán Japán zenei produceri munkájának köszönhető, aki egyébként a Heaven Street Seven és Soerii&Poolek oszlopos tagja is egyben.
Egyre több fórumon jelen vagyok: kezdetben az MR2 Rádión, majd a VIVA TV-n, ma már az országos Class FM Rádión is hallhatóak a dalaim, aminek nagyon örülök.
A változtatás tudatos volt, a zenei hangzásban elektronikus irányba szerettem volna elmenni, hiszen én is ilyen zenéket szeretek s hallgatok leginkább, illetve ennek akusztikus ötvözetét.
A siker tehát egyértelműen abban rejlik, hogy olyan zenei anyagot sikerült összehozni, ami engem tükröz. Sokan furcsállják, hogy ilyen fiatalon komoly szöveggel és mondanivalóval bíró dalokat éneklek, de ez sem véletlen.

- Miért éppen Go Girlz! és miért már csak Odett?
- A 2008-ban kiadott lemez Varga Zsuzsa és Takáts Eszter közreműködésével jött létre, ezért lett Odett és a Go Girlz! a formáció neve. 18 évesen még nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy egy egész albumon keresztül Müller Péter Sziámi dalszövegeket énekeljek, de azóta felnőttem, és ezért vállalkoztam a feladatra egyedül, Odettként.

- 17 évesen indultál el Megasztárban, de a vigaszágon kiestél. Mit adott neked a tehetségkutató?
- Igazából nem én jelentkeztem, hanem a gimnáziumi együttesem gitárosa nevezett be titokban, tehát egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy eljuthatok a döntőig, mindössze kipróbáltam magam. Nem bántam meg, s nem tagadom le, de mindössze tapasztalatokkal lettem gazdagabb.

- Miért döntöttél úgy, hogy abbahagyod divattervező tanulmányaid?
- Így alakult az életem. Eddig általában mindig csak sodródtam a rámtalált lehetőségekkel, és ezért nagyon hálás vagyok. A zene mindig is jelen volt az életemben: óvodában szolfézsra jártam, majd 6 évig fuvoláztam. 15 évesen az első zenekaromban próbálgattam szárnyaim, majd édesapámmal kezdtem együttműködni. A divattervezést leginkább továbbtanulás miatt választottam, de rájöttem, a színpadon érzem magam a legjobban.


Fotó: Pölhe Nikolett

- A dalaidat kizárólag édesapád, Polgár Péter írja, vagy te is részt veszel az alkotó folyamatban?
- A második, Pötty a kockán c. EP lemezemen már a dalírásban is közreműködtem, az új nagylemezemen pedig az énekdallamokat csak és kizárólag én írtam, illetve pár megvalósult zenei ötlet is tőlem származik. Például a Reach Out című számnak én vagyok a dalszerzője és szövegírója.
- Könnyebb vagy nehezebb számodra, hogy édesapád a zenei vezetőd is egyben?
- A zenei szakmában sajnos nem feltétlenül segítik egymást az emberek, persze vannak ritka kivételek. Tehát ebből a szempontból mindenféleképpen előny, hiszen ő biztonságot ad nekem. Viszont a későbbiekben más zeneszerző barátaimmal is szeretnék majd együtt dolgozni, többek között Kuriouss Tomival, aki az új nagylemezen egy remix erejéig már közreműködött, vagy Kalotás Csabival, aki a Realistic Crew-ban partnerem volt.


Fotó: Pölhe Nikolett

- Zeneileg kik inspirálnak?
- Magyar énekesnők közül például Berger Dalma, aki jelenleg Volkova Sisters énekesnője, régen a Realistic Crew és az Esclin Syndo tagja volt. Hihetetlenül inspiráló számomra Dányi Krisztina a Morningdeer zenekarból. Külföldiek közül például James Blake, Nina Kravitz, Jessy Whale, vagy a Led Zeppelin, de még sokáig sorolhatnám az előadókat, akik hatnak rám.

- Milyen terveid vannak a közeljövőre, mire számíthatnak a rajongóid?
- A nyári fesztiválszezonra hatalmas zenei megújulást tervezünk. Az elektronikus stílust szeretnénk oly módon belecsempészni a zenénkbe, ahogyan a magyar popzene műfajában talán nem is volt még tapasztalható.

2015. április 2., csütörtök

Borzonttól Budapestig - Baricz Gergővel

Anno 6. rész (2012-03-15)

Szerencsét próbált a székely fiú, majdnem megnyerte az X-faktort, jelenleg pedig saját albumát tervezi.
Az országos X-Faktor turné szegedi állomásán, a Városi Sportcsarnokban jutott idő egy rövid beszélgetésre Baricz Gergővel, aki éppen kifújta magát az öltözőben, két színpadralépés között.

- Szia Gergő! Hogy érzed most magad?
- Köszönöm, nagyon jól vagyok! Amúgy 2009-ben jártam utoljára Szegeden a SZIN-en, a Dómban pedig egy ismerős papnál, lévén a családom nagyon vallásos.
- Hogyan bírod a pörgést, a turnézást?
- Jól bírom. Nem munkának tekintem, csak egyszerűen élvezem, hogy van mit csinálni.
- Mi változott a műsor óta az életedben?
- Egyelőre több szabadidőm van, mint a műsor alatt, de ez hamarosan meg fog majd változni.


fotó: Hegedűs Sándor

- Egy határon túli kis faluból, Borzontról származol. Hogyan szoktad meg a nagyvárosi, pesti életet?
- Én igazából nem éreztem, hogy Budapesten lakom, hiszen ahol meg kellett jelennünk, oda általában vittek minket, magából a városból nem sokat láthattunk a szoros napirendünk miatt.
- Valóban magadtól, autodidakta módon tanultál énekelni és gitározni?
- Igen, és hegedülni is! Ezt már szinte teljesen elfelejtettem sajnos, de még van egy pár dolog a fejemben…
- A tehetségkutató versenyzői közül úgy láttam, hogy nem igazán kellett téged tanítani, belőled természetes módon jött az, amit a színpadon mutattál. S korábban sem mások képeztek téged, hanem egyszerűen a Jóistentől kapott tehetséged áradt belőled.
- Véleményem szerint senkit sem lehetett megtanítani a műsor 3 hónapja alatt zenélni, énekelni, táncolni. Mindenki azt mutatta a színpadon, ami saját magából jött, amit ki tudott hozni magából.


fotó: Hegedűs Sándor

- Hogyan képzeled el a jövődet? A turné végeztével szeretnél lemezt készíteni?
- Én már most saját album készítésén gondolkodom. Olyan lemezt csinálnék, ami kötetszerűen szerkesztett, egységes hangulatú és jelentésű. Nem olyan albumot szeretnék, amiből kiemelhető egy dal, ami kiszakad a környezetéből, és nem is csak egymástól távol álló dalokat szeretnék összezsúfolni. Távolabbi tervem, hogy majd minden későbbi albumom különbözzön egymástól.
- Az első albumodat milyennek képzeled?
- Egy „átlagos” albumot szeretnék, ami mégis engem tükröz, azt adja vissza, ahogyan én látom a világot. A következő lemezen már valószínűleg valami mélyebb témát fogok megérinteni, feldolgozni.
- Kováts Verával tervezel duettet a lemezre?
- Tervben van, de még azt sem tudom pontosan, hogy milyen dalok lesznek a lemezen. Verával tervben van egy duett is, de hogy mi sül ki belőle, az csak a jövő zenéje.


fotó: Hegedűs Sándor

- Előadóként szólóban képzeled el a jövőt?
- Zenekart mindenképpen szeretnék, de úgy, hogy mögöttem álljanak. Az a tapasztalatom az együttesben zenéléssel – volt három is, akikkel próbálkoztam – , hogy ha nagyon befolyásolnak vagy elnyomnak a többiek, akkor el szoktam veszni, és ez nem túlságosan jó nekem. Olyankor minden tagnak próbálok megfelelni, de senkinek sem tudok. Szólóban ilyen szempontból jobban tudok érvényesülni.
- Milyen típusú koncerteket szeretnél majd?
- Többféle tervem van ezzel kapcsolatban is. Magyarországon nem olyan nagy a közönség, hogy érdemes lenne csak egyféle, egytípusú koncertekben gondolkozni. Szerteágazón szeretném ezt művelni, minél több dolgot megérinteni. A tehetségkutatóban nem is az éneklés volt a legfontosabb, hanem az, hogy ott legyek, jelen legyek, elérjek dolgokat, és úgy érzem, ez össze is jött. Előadóként, a színpadon, a koncerteken sem csak az éneklésre fektetem a hangsúlyt. Egyszerűen kikapcsolom az agyam, hogy ne gondolkodjak és csak árasszam magamból, ami jön.

Nemrég felkérték Gergőt, hogy dolgozza fel Leonard Cohen, kanadai dalszövegíró egyik dalát, a Dance Me To The End of Love-ot. Az ehhez készült videó tegnap került fel a Recorder honlapjára, s ezzel egyidőben a Leonard Cohen’s Old Ideas with New Friends -sorozat hivatalos oldalára is, olyan előadók feldolgozásai mellé, mint a Cults, a Cold War Kids vagy Nicole Atkins.
Nézzétek, hallgassátok!



Fagyott rügy

Anno 5. rész (2013-03-19)


A fagy, a tavasz és a női lélek…
Nem… nem az elmúlt napok hirtelen fagyossá vált időjárásáról fogok beszélni kedves olvasó.

Bár beszélhetnék: melegedett, jött a tavasz, rügyeztek a fák, kibújt az ibolya… aztán hirtelen mindent elfedett a hideg, a hó, eltemette mindazt a jót, ami csírázni szeretett volna, újra élni, új erőre kapni.

 Rájöttem, bennem most ugyanez megy végbe…
Minden csalódás, fájdalom után új erőre szeretnék kapni, de nem megy.
Igyekszem egyre feljebb kerülni, a felszínre törni, vágyom a napfény után, a boldogság felé, de mindig beleütközöm a saját fel nem dolgozott fájdalmamba, a sok kis apró jégszilánkba, amik a szívemet nyomják.
Még nem engedett fel a fagy; a félelem, a bizalmatlanság uralkodik, mely fel-felcsap néha, és mindent elpusztít, amit addig építgettem.

Idő, várakozás, türelem. Ezt látom a megoldásnak.
Várok, amíg felenged a fagy, megolvad a jégszív, s majd újra bízni fog, szeretni tud.
S amikor készen állok, eljön a “Férfi tavasztündér” is, aki elhozza majd nekem a megújulást.
Amikor a rügyből végre virág lesz, s ezt már nem akadályozhatja meg semmi akadályozhatja meg a világon.

ASLI 2011 – American Summer Leadership Institute


Anno 4. rész (2011.július)


 A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar közös szervezésében, Szeged Egyesült Államokbeli testvérvárosából, Toledóból (Ohio állam) ötfős oktatói delegáció érkezett Szegedre 2011. július 2-án.
A Lourdes College neves szakemberei nyári egyetemi foglalkozások és közös szabadidős programok keretében egy hetes kurzust tartottak egyetemistákból, főiskolásokból és középiskolásokból álló csoportoknak az amerikai kultúráról, oktatási rendszerről és módszerekről.

A programban nekem is szerencsém volt részt venni, s megismerni öt csodálatos, elhivatott amerikai tanárt; név szerint Dr. Paul D. Longenecker-t, Dr. Dariel Jacobs-ot, Patricia K. O’Connell-t, Medea Loibl-t és Adam Longenecker-t. Öten öt nap alatt próbáltak nekünk, magyar nebulóknak olyan ismeretanyagot átadni, mellyel nemcsak magunkat ismerhetjük meg jobban, s a többieket, akikkel együtt dolgoztunk, hanem mi, a következő generáció a Szeged-Toledo testvérvárosi kapcsolatot is tovább erősíthetjük. Hétfő reggel, a projektmunka kezdetekor nem csalódtam: széles amerikai mosolyok köszöntöttek. Habár péntekre nemcsak mi, a tanárok is elfáradtak, a mosoly végig kitartott. A délelőttönkénti kemény munkát játékok, városnéző programok színesítették: bemutattuk a REÖK-palotát, Móra Ferenc Múzeumot, Szent István víztornyot, Vadasparkot, Alsóvárosi Tájházat, s a Függetlenség Napját is együtt ünnepeltük. Amerikai oktatóink ámultak a szegedi építészet remekeitől, s nehezen, de megpróbálkoztak pár magyar szó tanulásával: 'Köszönöm' jól ment, de a 'baracklé' már kevésbé. A munkát négy csoport előadása zárta Oktatás és művészet, Nyelvek, Kultúra és kommunikáció és Üzlet témákban. Én a kultúra csapatát erősítettem, melyben az egyetemi újságírás témakörében Toledo-i Egyetem újságját, az Independent Collegian-t hasonlítottam össze a TŰ magazinunkkal. Természetesen hatalmas különbségeket fedeztem fel, de ez nem volt meglepő, hiszen az IC történelme az I. világháborúig tekint vissza. Többek között a divat, hagyományos ételek, film és zene, angol és amerikai dialektusok is terítékre került projektjeinkben. Délután a Városházán vehettük át okleveleinket.
Meg kell említenem Tóth Károlyt, önkormányzati képviselőt, a Toledói Baráti Egyesület elnökét, és a JGYPK Szakképzési Központ programigazgatóját, Dr. Papp Tibort, a külügyi referenst, valamint Dr. Szondi Ildikó képviselőt, akik nélkül nem jöhetett volna létre a program.

Egy korty derű



 Anno 3. rész (2010-10-12)

V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja főmunkatársa mesélt a Somogyi-könyvtárban
olvasóiról, párkapcsolatokról, újságírásról, életéről...



V. Kulcsár Ildikóról, röviden: 1990-től újságíró, 7 könyv, 5 gyerek, 14-88 éves olvasók leveleinek tömkelege (naponta 8-10), 2009-ben Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkereszttel kitüntetett női újságíró (!).
Ország- és világjáró „turnéja” minden állomáson egy korty derűt (ami egyik könyvének alcíme is egyben) igyekszik vinni másfél órában olvasói életébe; rá kívánja ébreszteni az embereket, hogy lehet és kell élvezni az életet ebben a szörnyű világban is. „Nagy hiánycikk a derű.”- mondja, s helyette a panasz a divat. Jobban tennénk, ha minden apróságnak, szépnek - hogy süt a nap, hogy egészséges az, akit szeretünk – örülnénk. Állítása szerint betegesen optimista természete nagymamai hagyaték és élettapasztalatokból, római élményektől nyert erő is. Moly Mari című írásában arra ironizál, hogy mi emberek erkölcsi fertőben élünk, s sokszor családi összetartás hiányzik legjobban a kapcsolatainkból. A fiataloknak nagyon nehéz manapság normális párkapcsolatban élni, hiszen ők tükrözik vissza, s követik mintaszerűen a mai felnőttek, szüleik kapcsolatait is, ahol már csodaszámba megy egy kiegyensúlyozott házasság, kapcsolat. Válságos időszakokban az iróniára és öniróniára lenne a legnagyobb szükség, hogy együtt nevessünk magunkon és a másik hibáin is. Nem ért egyet a „család vagy karrier” szemlélettel, ha a kettő harmóniában létezik, az adhatja a teljes boldogságot. Ha van egy szerető, támogató családi háttér, az élet többi területén is jobban boldogul, sikeresebb az ember.
Hiszi, hogy habár az újságírás keresettje csökken, mégis van helye és becsülete a világban! Legfontosabb újságírói attitűdnek az alázatot és kíváncsiságot tartja, amit meg kell őrizni akkor is, amikor „jól megy a szekér”. Számos példával bizonyíthatja, a legegyszerűbb emberektől, riport alanyoktól lehet gyakran a legtöbbet tanulni. Ne félj, gyere, mesélj rovatát, könyveit mind-mind olvasói leveleinek, riportalanyainak köszönheti; nélkülük talán Ő sem létezne.