Tegnap
5 kilónyi cuccal a hátamon, fényképezőgépemmel a nyakamban pont
beleütköztem a tömegbe és a menet kezdetébe…. Először 2
fotóssal egy helyen álltam és próbáltam ellesni a fogásokat,
ismerkedtem a helyzettel, a tömeggel…
A
kapucínus templomtól indult a menet, középen a fekete Madonna,
előtte bal és jobb oldalon 2 sorban a fekete csuhába öltözött
férfiak hosszan kígyózva, míg a Madonnát arcukat fekete ruhával
cipelő ijesztő benyomást keltő alakok, akik váltották
egymást…..állítólag délután 5 órakor kezdődtek az
események, és éjfél után értek véget.
A
Madonnát jobbról balról őrök őrzik végig….és a cipelés
könnyítése érdekében hullámzó mozgással viszik. A Madonnát
egy kupola követi, amit cölöpökön 10 férfi szintén hullámzó
mozgással visz előre és cölöpöt a földhöz kopogtatva jelzik a
megállást.
Dél-olasz
stílusban a fekete „testvérek” közben nincsenek átszellemülve,
beszélgetnek ismerőseikkel, akikkel talán rég nem
találkozott….főleg a fiatalabbak. Míg az idősebbek
csendesebben, komolyabban sétáltak….
10
óra körül, mikor már éhes voltam és álmos, fájt a hátam ott
akartam hagyni a menetet….de egyszerűen vitt a tömeg, néha azon
vettem észre magam, hogy nem tudom hol vagyok és mit csinálok, de
mennem kell….követni a Madonnát végig….nem tudtam levenni róla
a szemem és a zenekar, mely a Madonnának és a tömegnek játszott,
a zene üteme adott erőt a lábaimnak és a tömeg sodrása nem
engedte, hogy minden következő sarkon elhagyjam a menetet.
Pszichedelikus
élmény volt. És nagyon emberi. Az olaszok valahogyan mindennapi
dologként élik meg a vallásukat és tisztelik azt. Egynek éreztem
magam a sok idegen között, de nem idegenként meneteltem. Nem
szóltam senkihez, mégis éreztem az együvé tartozást. Egyedül
voltam, mégsem magányos. Miközben a keskeny utcákon néha
lépésben, néha a tömeg mögött surranva követtem a Madonnát,
keresztet vető emberek hullámai között találtam magam. Úgy
éreztem, mintha kicsit nekem is szólna, mintha kicsit kapnék a
Madonnának szóló áldásukból, tiszteletükből, pedig egyáltalán
nem nekem szólt.
Habár
vagy 500 képet előttem, nem tudtam kivonni magam a pátosz alól,
és éhesen, hátamon nehezet cipelve is képes voltam átérezni
azt, amiről legendákat hallottam csak eddig és ahogyan
elképzeltem, ugyanolyan volt átélni; az olaszok mérhetetlen
vallásosságát, amit közösségi élményként élnek meg.
A
cél előtt, éjfél után már nagyon fáztam, úgy döntöttem, az
utca másik felén megvárom a Madonnát, elbúcsúzom Tőle és
hazamegyek.
Előtte a fekete csuhások által állt út közepe felé
próbáltam bemenni és fotót készíteni, de egy idősebb alak
odajött és azt mondta, nem mehetek be az útra. Tudomásul vettem,
hogy ez a Madonna szent útja és senki sem mehet elé, csak utána.
Péntektől tehát megkezdődött a Szent Hét, a Húsvét és azelőtti események hete.
Buona Settimana Santa per tutti!
